Magánlaksértés
Szolgáltatás

Az én házam, az én házijogom – a magánlaksértés

Az én házam, az én váram – tartja a régi közmondás, amely tökéletesen példázza, hogy régen is fontos volt a saját otthon védelme. Tehát a magánlaksértés évszázadok óta jogellenes. A tulajdonos törvényadta joga érvényesíteni a „házijogot”, amely szerint meghatározhatja, ki lépheti át házának a küszöbét.

A magánlaksértés törvényi megfogalmazásában, aki más lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erőszakkal, fenyegetéssel vagy hivatalos eljárás színlelésével bemegy, illetve ott bent marad, vétséget követ el. A bűncselekmény alsó hangon 2 évig terjedő szabadságvesztéssel jár.

Súlyosbító körülménynek számít, ha a más lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre az ott lakó vagy tulajdonos akarata ellenére, esetleg megtévesztéssel éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan behatolnak és ott tartózkodnak.

Az ilyen jellegű magánlaksértést a törvény 3 évnek megfelelő szabadságvesztéssel büntetni. Hogy mi számít pontosan magánlaksértésnek, ahhoz a „más lakás”, az „egyéb helyiség”, a „bemenetel” és a „bent maradás” fogalmait kell tisztázni a jogszabály szemszögéből.