Szórakozás

Scrabble, a szóalkotás tudománya

Scrabble
Scrabble

Mit szólna egy olyan szórakozási lehetőséghez, amelyik játékosan segíti a gyermek szófelismerési és szóalkotási képességeinek a fejlődését? Bizonyára Ön sem lenne ellenére egy olyan termék megvásárlásának, amelyik lehetővé teszi a gyermek szókincsének gyarapodását, bővülését. A társasjátékdiszkont oldalán megtalálhatja az erre alkalmas játékot, mégpedig a Scrabble szókirakó játék keretében. A játék lényegében már nyolc éves kortól játszható, a kisebbek számára a szófelismerés készségét segíti elő, míg a nagyobb gyermekek számára már biztosítja a szóalkotás lehetőségét is. A játék menete pedig abban rejlik, hogy az egészen véletlenszerűen kihúzott betűkből értelmes szavakat kell formálni és egy táblára helyezni ezeket olyan módon, hogy a már korábbiakban kirakásra került szavakkal is megfelelőképpen illeszkedjenek. A pontszámot pedig az alapján kapják a játékosok, hogy milyen betűk kerültek felhasználásra a szóalkotás során, illetve ezeket a táblán milyen pozícióban helyezik el. Mellesleg, a játék segítségével még a gyors reakciót is kiválóan próbára lehet tenni.