PC vagy konzol
Vásárlás

PC vagy konzol? Gyakori kérdések válasszal együtt

A játék manapság már sokkal összetettebb fogalom, mint volt néhány évtizeddel ezelőtt. Amíg a most felnőtt társadalom gyerekkorában a digitális eszközök gyakran még gyerekcipőben jártak, addig a jelenlegi fiatalok már alapvetően ennek a kornak a gyermekei és kis túlzással, okoseszközökkel a kézükben születnek meg. Egy eszközhasználó generációról van szó, akik el sem tudják már képzelni a létüket kütyük nélkül. Természetesen ennek megvan a maga előnye, ugyanakkor a hátránya is.

A valóságtól való gyors elszakadás okozhat olyan problémákat, amikre csak a későbbiekben jön majd rá az emberiség. De addig marad az online világ és az ebben való boldogulás. A kikapcsolódásra remek lehetőségeket kínálnak a különféle játékprogramok. Az egyedi élményvilág tényleg magával ragadó, de milyen platformon keresztül érdemes azokat inkább megélni? A PC vagy konzol kérdés az egyik legrégebbi dilemma a gamerek körében. Sokan leteszik a voksukat az egyik vagy a másik típus mellett. Lássuk, mik lehetnek az előnyök és hátrányok, amikkel számolhatsz!

A konzolokat lényegesebben egyszerűbb használni, mert csak el kell indítani a játékot és már mehet is a dolog. Ez lehet előny, ugyanakkor hátulütő ugyanúgy. Bár sok konzolon keresztül lehet böngészni az interneten, filmet nézni, de ezzel szemben, a PC sokkal komplexebb rendszer. Alkalmas speciális, irodai szoftverek futtatására és kitágítja a határokat. Ugyanúgy kaphatóak hozzá különféle kiegészítők, mint kormányok, puskák, stb. A költségek terén azonban tarolnak a PC-k.

Ez azt jelenti, hogy határ a csillagos ég. Jóval drágábbak lehetnek a konzoloknál és megállás nélkül jönnek ki az újabb bővítések, alkatrészek, amikbe fektetni lehet. A megbízhatóság terén szintén a konzolok vezetnek. Ez főként az egyszerűbb konstrukciójuk miatt van, ugyanis lényegében a játékra tervezték. A visszafelé kompatibilitás gyakran kérdés. Itt a PC a nyerő, akárcsak a játékbeállítások rugalmassága terén. Nem egyszerű tehát dönteni. Egy tipp: ha csak játszani akarsz, akkor maradj a konzolok mellett, ellenben, ha olykor dolgozni szeretnél és többet kihozni a lehetőségekből, akkor PC-re szavazz!