Szolgáltatás

Egy vállalkozásban fontos az adótanácsadó

Adótanácsadó
Adótanácsadó

A legtöbben akkor fordulnak adózással foglalkozó szakemberhez, amikor már megvan a baj, azaz nagyobb összegű büntetést róttak vállalkozásukra. Ilyenkor van a legnehezebb dolga az adótanácsadó szakembernek, hiszen egy kész tényen mindig nehezebb változtatni, mint az ő útmutatásai alapján működtetni a céget. Az adóhivatal büntetései egyre nagyobb összegekre rúgnak, tehát megéri igénybe venni az adótanácsadó szolgáltatásait és ezzel elkerülni az esetleges szabálytalanságokat és ezzel együtt a büntetést. Ha a vállalkozás bevétele nem engedi meg, hogy állandóan foglalkoztassunk egy adótanácsadó szakembert, legalább időről időre érdemes kikérni a tanácsát, hiszen ezzel komoly összegeket spórolhatunk meg. Ugyanis hiába van könyvelője egy cégnek, ő nem minden esetben ismeri az adózási törvényeket, hiszen számára elég (sőt néha még sok is) a könyvelési törvények ismerete. Viszont az adóhivatal mindkét dolgot megköveteli, tehát egy ellenőrzés során mindennek rendben kéne lennie ahhoz, hogy a cég megússza büntetés nélkül.