vágókorong
Vásárlás

A vágókorong helyes felszerelése

Sok olyan munkafolyamat van, aminek során gondolni kell a különféle anyagok formálására. Ez történhet fúrással, de általában vágással. A feladat elvégezhető sokféle kéziszerszámmal, valamint kisgéppel. A hagyományos fűrészeken túl, lánc-, valamint asztali körfűrészek, gérvágók ugyanúgy bevethetőek. A leggyakrabban mégis a sarokcsiszolót alkalmazzák erre a célra. Ez a páratlan eszköz hihetetlenül sok mindenre képes, amire elsőre még csak gondolni sem mernének. A vágás terén kevés párja akad.

Mivel többféle korong felhelyezhető rá, így megfelel fa, műanyag, fém és természetes, valamint mesterséges kövek, beton alakítására. Minden helyzetben figyelni kell arra, hogy biztosan olyan vágóél legyen felrakva rá, ami az adott felületekhez alkalmazkodik. Ezek felcserélése gyors kopást vagy a szerszámgép meghibásodását eredményezheti. A Profibarkács arra is felhívja a figyelmet, hogy „érdemes már előre tudni, hogy mikor milyen korongot érdemes használni, nehogy nagyobb kárt tegyél akár a szerszámban, akár a megmunkálni kívánt anyagban”. Szerencsére, a korongok vásárlásakor minden megtekinthető.

A pontos műszaki paraméterek konkrétan megmutatják, hogy milyen helyzetekben ideális a tárcsa bevetése. Ha sikerül dönteni és a rendelés után a kiszállítás megtörtént, akkor még van egy feladat, ami a felhelyezés. Ez könnyű a gyakorlott kezeknek, ellenben bonyolultnak tűnhet elsőre. Az első lépés az áramtalanítás. A kikapcsoláson túl, a csatlakozót a konnektorból szintén fontos kihúzni. Majd lenyomva tartva a tengelyrögzítő gombot, a tárcsát el kell mozdítani.

Ezt követően a szorítógyűrű az erre készült szerszámmal lecsavarható. Vékony tárcsánál a gyűrű lapos oldalát, vastagnál pedig a kiemelkedő részét kell befelé helyezni. A gombot nyomva tartva visszatekerhető a szorítógyűrű és kész is a művelet. Bizonyos anyagok vágásánál, mint a nagyobb keménységű kövek, megéri fordulatszám szabályozást használni, mert a túl nagy pörgési sebesség a korong gyors kopását eredményezheti. Vízzel való hűtéssel a hőelvezetés fokozható és még az élettartama is kitolható.