bankkártya elfogadás
Szolgáltatás

A költségek ellenére is megéri a bankkártya elfogadás?

Egy új kor a mostani, amihez mindenkinek tudnia kell alkalmazkodni. De miről van pontosan szó? A digitalizáció révén, valamint az internet, tehát a globális hálózati rendszerek fejlődésével komoly összekapcsoltság jött létre a különböző intézmények között, ennek eredményeképpen már lehetséges a pénzmozgatás olyan egyedi formája, amiről néhány évtizeddel ezelőtt csak álmodni mertek. Persze bankkártyával már viszonylag régóta lehet fizetni, de csak az elmúlt években vált úgymond kötelező erejűvé az elfogadása.

Ennek a folyamatnak az első lépése 2017-ben indult el, amikor az online pénztárakat vezették be, majd ezekhez kötötték hozzá direkt módon a készpénzmentes fizetés feltételének biztosítását. Léteznek erre alternatívák például a SoftPOS formájában, de leggyakrabban, mégis a hagyományosnak nevezhető bankkártya, vagyis POS terminálokat használják fel erre a célra. A készülék lényege, hogy azonosítja a vásárló kártyáján lévő adatokat és elvégzi az utalást az előre megadott számlára. Igen, ennek vannak költségei.

A terminált meg kell vásárolni, üzembe helyezni és még valamennyi tranzakciós díj is adott, amit a kereskedő fizet meg. De akkor mi benne az előny? Az, hogy roppant kényelmes és biztonságos a folyamat. Ennek következtében egyre többen használják, sőt, igénylik. Ezért sem érdemes lemondani a bankkártya elfogadás előnyeiről. Konkrétan vásárlókat veszíthet az a cég, bolt, ahol nincs lehetőség kártyával fizetni. Sokkal könnyebb csak érinteni, mint a bankjegyeket számolgatni, a visszajáróval vacakolni, az apróra várni.

Mivel bizonyos összeg alatt még a PIN kód megadása sem kell, így valóban csak egyetlen mozdulat és máris megtörtént a művelet, majd lehet haladni tovább. Nincs többé fennakadás a kasszánál és folyamatosan haladhat a sor. A POS terminálok tekintetében bőven akad választék, ezért aztán mindenki megtalálja azt a variánst, amelyik a leginkább megfelel az üzlete igényeinek. Látogass el a cmo.hu weboldalra és tekintsd meg az aktuális felhozatalt minden szempontból! A terminálok vásárlásán túl, dönthetsz a bérlés mellett is, amivel komolyan csökkentheted a költségeidet. Ne szalaszd el az esélyt!