Szolgáltatás

Lambéria Pécs?

Lambéria Pécs
Lambéria

Lambéria Pécs

Az ember már csak úgy van összerakva, hogy a fizetését, a rendelkezésére álló pénzt szereti úgy elkölteni, hogy abból a lehető legtöbbet hozza ki. Éppen ezért ha valakinek lambériát Pécs esetében kell, az nem biztos, hogy akkor jár a legjobban, ha Pécsett is vásárol be magának lambériából! A Baukom Építőanyag Kereskedés komlói székhellyel bír, így elsőre kissé furán ha, hogy ha lambériát Pécs esetében kellene számunkra, akkor menjünk Komlóra. Ugyanakkor pontosan ez a helyzet! A Baukom mellett igen jó árai szólnak, így bármekkora lokálpatrióták is vagyunk, mindenképp érdemes megnézni, hogy a Baukomnál, a megye második legnagyobb városában, mégis milyen áron érhető a számunkra szükséges faanyag. A lambéria Pécs esetében a hétvége első napján is elérhető, ha a Baukomnál vásárolunk, ugyanis az építőanyagokkal foglalkozó cég szombaton is nyitva tart – gondolva azokra, akik hétköznap addig dolgoznak, hogy már nem érnének el Komlóra nyitvatartási időben. Semmiképpen ne legyen önmaga és a saját pénztárcája ellensége! Vásárolja meg az Önnek kellő építőipari anyagokat ott, ahol a pénze sokat ér! Hogy a Baukomnál becsben tartják a vásárlót, arról Ön is meggyőződhet, ha ellátogat Komlóra, a Mikszáth Kálmán utca 7. szám alá!