Szolgáltatás

Az elismerésre méltó gitárművész

Igazán remek látvány, amikor tehetséges embereket adnak elő valamit. Legyen az éneklés vagy valamely klasszikus mestermű bemutatása egy hangszeren, a műsor sok esetben meghatja a nézőközönséget. Az egyik közismert magyar gitárművész Rák Béla, aki a tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneakadémia Főiskolán végezte el. Ezt követően a bécsi Zeneakadémián folytatta a tanulmányait, manapság pedig a doktori disszertációját írja. Kétség nem fér hozzá, hogy mindez elismerésre méltó, hiszen keveseknek van ekkora kitartásuk, arról nem is beszélve, hogy micsoda tehetség birtokában áll. A művészúr konkrétan okleveles gitárművész és tanár, mindemellett rengeteg díjat és elismerést tud felmutatni. 2004 óta a Rák Béla Combo elnevezésű zenekarral dobja fel a különböző rendezvények hangulatát. Ez lehet céges parti, falunap, de akár magánrendezvény is. Mindezek igazán nagyra becsülendőek, hiszen nem mindenki rendelkezik olyan kitartással és zenei érzékkel, mint az említett gitárművész.

A fellépések mellett, oktatásokat is vállal, ahol bemutatja a klasszikus és a basszusgitár használatának az alapjait. Ráadásul a zene több területén is kipróbálhatják magukat a tanulók, elsajátíthatják a jazz vagy a blues sajátosságait, azonban a rock ’n’ roll stílusba is nyerhetnek egy kevés betekintést. Az igazat megvallva, nincs még egy olyan elismert gitártanár Budapest városában, akinek ennyire széles lenne a látószöge és minden stílust szeretne átadni a diákjainak. Ráadásul a művészúr lehetőséget ad a diákoknak kibontakozni, ugyanis egyes fellépésekre is magával viszi a tanulókat. Itt, amennyiben kedvük van rá, bemutathatják a tudásukat, amivel akár ösztönözni is lehet a fiatalokat. A gitártanár Budapesten és a közeli településeken úgy, mint Szentendrén vagy Leányfalun is szívesen tart órákat. Lehetséges, hogy néhány diák megszeppen az élőben való előadástól, azonban csakis ezáltal képes elsajátítani a szereplés trükkjeit. Kijelenthető tehát, hogy Rák Béla gitártanár Budapesten minden lehetségest megtesz a tanítványaiért. Ezáltal könnyedén megtanulható a nézőközönség figyelmének a felkeltése a színpadon.